Miben tudlak segíteni a közös munka során?

Mentorként és transzformációs coachként olyan az életközepi és azt követő dilemmákkal, témákkal küzdő nőkkel és férfiakkal dolgozom, akik úgy érzik, eljött az életükben a pillanat, amikor már nem lehet a régi program szerint élni, és egy új fejezetet szeretnének vagy éppen kényszerülnek nyitni.

Carl Jung, a pszichológia egyik atyja fogalmazott úgy, hogy a legtöbbünk teljesen felkészületlenül lép át az élet második felébe, mert nem élhetjük az élet délutánját az élet reggelének szabályai szerint.

Van, aki a harmincas évei közepén, van aki később szembesül azzal, hogy eljött számára a pillanat, amikor már nem lehet a régi program szerint élni.

Az elmúlt években emberek százait kísértem egyéni és csoportos folyamatokban. Segítettem őket, hogy rálássanak arra, mi tartja őket vissza (régi mintákra, félelmekre, korlátozó meggyőződésekre), és ezeket átalakítva új alapokat teremtsenek önmagukban.

Ahogy ezek a belső falak leomlanak, tér és energia – és egy nagy adag életöröm – szabadul fel új dolgok megteremtéséhez, régóta vágyott célok megvalósításához, kapcsolatok rendezéséhez.

Számtalan transzformáció tanúja lehettem.
Hiszem, hogy mindenkiben ott van a változás lehetősége, csak tér, támogatás és egy kis bátorság kell ahhoz, hogy élni tudjon vele.

Segítek a belső erődhöz, saját bölcsességedhez hozzáférni. Támogatlak abban, hogy tisztán láss az élet bármelyik területén jelentkező egyensúlytalansággal, konkrét dilemmáddal kapcsolatban.

A közös munka nem a múlt sebeiről, sem a problémákon való rágódásról szól,
hanem arról, hogy felfedezz új nézőpontokat, megtaláld a megoldásod, felismerd és mozgósítsd hozzá a benned rejlő erőforrásokat, és – ami megkoronázza a folyamatot: hogy A TETTEK MEZEJÉRE LÉPJ.

Milyen témákkal fordulhatsz hozzám?

Fordulhatsz hozzám, ha 40 felettiként szeretnél:

  • változást, de nem látod, hogyan
  • tisztábban látni egy döntési helyzetben,
  • magabiztosabban haladni a céljaid felé,
  • megerősödni az önbizalmadban,
  • harmonikusabban működni a kapcsolataidban,
  • jobb egyensúlyt találni a munka és a magánélet között,
  • rendet teremteni a káosz helyett
  • vagy egyszerűen új nézőpontokat kapni.

Minden közös munka egy díjmentes első beszélgetéssel indul, kötelezettség nélkül. Itt nézzük meg együtt, hol tartasz most, mire van szükséged, és hogy milyen folyamat tud téged valóban támogatni. A kísérés mindig személyre szabott, biztonságos térben, következetesen, értő figyelemmel történik.

Kérd az ajándék 30 perces önfeltáró munkafüzetet!

A változás nem egyik napról a másikra történik, de az első lépéssel elkezdődik! Ha a munkafüzet kérdéseire belegondolással, őszintén válaszolsz, garantálom, hogy már nem ugyanonnan fogod nézni az életed, mint azelőtt.

A történet, amit élsz, írható.
Már csak egy döntés választ el attól, hogy elkezdd az új fejezetet.

Kérd az ajándék 30 perces önfeltáró munkafüzetet!

Név *
Email *