Amikor egészen kicsi kislány voltam, az volt az álmom, hogy jégtáncos leszek – lenyűgözött a mozgásuk, a flitteres ruhájuk és ahogy mindent beleadtak. Az álom idővel szertefoszlott, ám azt tudtam, hogy én is valami olyat szeretnék csinálni, amibe mindent beleadok, ami igazi szenvedéllyel tölt el.
Ilyen volt a nyelvtanulás, később a nyelvtanítás. Sok-sok nyelvtanulásban elakadt felnőttet tanítottam. Valahányszor megtaláltam a kulcsot valakihez, látva a felszabadultságát és sikereit, az óriási öröm volt számomra. A nyelvórák pedig szép lassan legalább annyira szóltak önismeretről, aktuális dilemmákról, mint nyelvtanulásról. Így derült ki, hogy van valami, ami még annál is nagyobb szenvedéllyel tölt el.
Persze, ha jobban belegondolok, világéletemben érdeklődésem fókuszában az ember állt. Ki ő, mit érez, mit gondol, mivégre van itt, a Földön. A nagy orosz írók olvasása közben fogalmazódott meg bennem talán először, hogy a lélek titkait szeretném kutatni, de ha visszagondolok, a szépirodalmon és a művészeteken keresztül valójában már egészen fiatalkorom óta vonzódtam az emberlét misztériumához.
Coach végzettségemet ICF (a Nemzetközi Coaching Szövetség által) akkreditált képzésben az Indigo Coaching Iskolában szereztem. 2026-ban Dr. Buda László Ultrarövid terápiás konzulens képzésén, valamint David Key Transformative Coach továbbképzésén mélyítem el az ismereteimet, bővítem az eszköztáramat.
Saját önismereti utam részeként képeztem magam pszichológiában, pszichodrámában, tanulmányoztam a holisztikus szemléletet, keleti filozófiákat, és mint szellemi alkimista, mély belső átalakulási folymatokat éltem meg magamban, amelyek mind az emberi lélek és test megértését és támogatását szolgálják.
Világossá vált számomra, hogy a pszichológia, és más komoly, az emberi tudattal foglalkozó rendszerek is ebből a hagyományból nőttek ki. A transzformációs coaching célja pedig egyezik mindezekével: a testi, lelki és szellemi fejlődés, a belső egyensúly és erő megtalálása. Hivatásom, hogy minél többen megtapasztalják ezt.
A változás nem egyik napról a másikra történik, de az első lépéssel elkezdődik! Ha a munkafüzet kérdéseire belegondolással, őszintén válaszolsz, garantálom, hogy már nem ugyanonnan fogod nézni az életed, mint azelőtt.
A történet, amit élsz, írható.
Már csak egy döntés választ el attól, hogy elkezdd az új fejezetet.